Toxoplasma Gondii

2009.12.05. 13:55

Toxoplasma gondii 

A Toxoplasma gondii egysejtű eukarióta endoparazita, mely világszerte (így hazánkban is) elterjedt. A toxoplazmózis nevű betegség kórokozója. Fejlődési ciklusának ivartalan szakasza madár vagy emlős köztigazdában, az ivaros szakasz pedig valamely macskafélében (Felidae), mint végleges gazdában zajlik. A macskaürülékkel távozó oociszták fertőzhetik a köztigazdát, melyben növekedés és ivartalalan szaporodás zajlik. A macska a fertőzött köztigazdák, például egerek vagy verebek elfogyasztásával fertőződhet. A köztigazdák azonban egymást is fertőzhetik az ivartalan alakokkal például ragadozás, kannibalizmus vagy dögevés során. Fertőzött emlősök utódai gyakran a méhen belül maguk is fertőződnek.

Magatartás-módosító hatás 

E kórokozó híres arról, hogy módosítani képes a megfertőzött egerek és patkányok magatartását. E rágcsálók nappal is aktívakká válnak, rejtőzködésük és félelmük csökken, vegsősoron megnövelik a macska áldozatául esés valószínűségét.

Cseh kutatók szerint a fertőzés az emberi magatartást is módosítja. A fertőzött embertársaink szabály-követő hajlama kissé csökken, és e hatás a fertőzést követően idővel lassan növekszik. Például Prágában a közlekedési balesetben elhunyt áldozatok körében a fertőzöttek aránya szignifikánsan nagyobb, mint a népesség egészében.

Emberi fertőzések 

Emberben e fertőzés nagyon gyakori, de általában tünetmentes, vagy csak enyhe, influenza-szerű tünetekkel jár. Ugyanakkor felmerült a gyanú, hogy szerepe lehet néhány gyakori pszichés betegség, mint például a skizofrénia és a depresszió kialakulásában. Néhány esetben azonban veszélyes, akut fertőzést okozhat. Így például tragikus következményekkel jár a magzat számára, ha egy korábban nem fertőződött nő éppen terhessége korai szakaszában esik át élete első fertőzésén. Az első fertőzés kiváltotta különösen heves immunválasz ugyanis a magzatot is károsítja. A toxoplazmózis AIDS betegek számára is letális lehet.

Cseh kutatók szerint a fertőzés az emberi magatartást is módosítja. Az ember személyiségében okozott enyhe, de mérhető változások a férfiakban és a nőkben eltérőek. A fertőzött férfiak hajlamosak túlbecsülni saját szociális rangjukat, kevésbé hajlamosak a szabályok követésére, és kevésbé kerülik a veszélyt, mint a nem-fertőzött férfiak. A fertőzött férfiak egy részénél az intelligencia is csökken.

A fertőzött nők melegszívűbbek, a társadalmi szabályokat lelkiismeretesebben követik és közvetlenebbek, mint a nem-fertőzött nők. E változások a fertőzéstől eltelt időszak hosszával erősödnek, ezért valószínű, hogy nem az eleve meglévő jellembeli különbségek okozták a fertőzésbeli különbségeket, hanem megfordítva; a fertőzés okozta a személyiségbeli különbségek kialakulását.

A személyiségbeli változások enyhék, de mérhetőek; így például Prágában a közlekedési balesetben elhunyt áldozatok körében a fertőzöttek aránya szignifikánsan nagyobb, mint a népesség egészében.

2007-ben ugyanez a cseh kutatócsoport felismerte, hogy az anya Toxoplasma-fertőzés jelentős hatással van a születendő gyermekek nemére. A fertőzést az immunológiai ellenanyagok vérbeli mennyiségével jellemezve azt találták, hogy:

  • 1. viszonylag alacsony ellenanyagszint mellett a fiúszülés esélye kisebb (kb. 0,4), mint a nem-fertőzött anyák esetében (kb. 0,55);
  • 2. viszonylag magas ellenanyagszint mellett a fiúszülés esélye magasabb (kb. 0,7), mint a nem-fertőzött anyák esetében.

A fertőzés kísérleti egerekben is hasonló hatást mutatott az utódok ivararányára. Az egerekben a régi fertőzések (valószínűleg ez felel meg az emberben mért alacsony ellenanyag-szinteknek) csökkentik a hím utódok arányát, a friss fertőzések viszont növelik a hím utódok arányát.

forrás: hu.wikipedia.org/wiki/Toxoplasma

 

 

 

 

 

 

 

 

 klikk a képekért !

 

 

 

Autizmus

2009.12.04. 12:54

 

Autizmus 

Az autizmus egy idegi-fejlődési rendellenesség, ami csökkent mértékű társadalmi kapcsolatokban, kommunikációs képességekben, abnormális viselkedési és érdeklődési mintázatokban nyilvánul meg. Bár a rendellenesség etiológiája (eredete) ismeretlen, a genetikai tényezők fontosnak tűnnek. Okait jelenleg is kutatják.

Típusai 

Bizonyos tipológiák szerint két típusát különböztetik meg: a Kanner-szindrómát és az Asperger-szindrómát. Az Asperger szindrómát sokszor a jól beszélő (nem feltétlenül kommunikáló!) emberekre, míg a Kanner szindrómát a jellegzetesen beszédzavaros, monoton hangú, echoláló, vagy néma, a nyelvet szó szerint vevő, súlyosabb problémákkal küzdő személyekre alkalmazzák. Az autizmus úgynevezett spektrumzavar (ASD) ahol nincs éles határ: az átmenetek folytonosak a különböző kategóriák között. Az autizmus ritkán fordul elő magában; jellemzően együtt jár más rendellenességekkel, például értelmi fogyatékossággal.

Asperger-szindróma esetén a páciens kiválóan képes szavakkal kommunikálni például írásban, de a kommunikáció kísérőjelenségeinek (arckifejezés, testbeszéd, hanghordozás) értelmezése nehezen megy neki, a szemkontaktust nehezen viseli stb.

 

Tünetei

(A tünetek nem feltétlenül egyszerre jellemzőek minden autistára):

A főbb tünetek a következők:

  • autisztikus magány: ez egyfajta szellemi egyedüllét
  • feltűnően korlátozott tevékenység és érdeklődés
  • a kommunikáció speciális károsodása:
    • általában
    • a szociális interakcióban
    • a képzelőerőt igénylő tevékenységekben

Jellemzők még az állandósághoz való ragaszkodás, az egyszerű, ismétlődő mozgások (mint például a test előre-hátra ringatása, vagy a kézfej rázása stresszhatásra), az állandóan visszatérő gondolatok, a kényszeresnek tűnő, de látszólag céltalan és körülményes foglalatosságok és a végletesen beszűkült érdeklődési kör, valamint az érzékelés normálistól eltérő működése (például csökkent vagy túlzott érzékenység bizonyos egyszerű vagy összetett ingerekkel: hangokkal, érintéssel, vizuális mintázatokkal vagy szociális gesztusokkal szemben).

 

 

 

 

tovább a képekhez

 

 

 

 

forrás: wikipedia

Autista alapítvány:

www.autizmus.hu/index.shtml

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

kutya

2009.12.03. 12:10

kutya

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

SZAQATB.ELTE.HU

 

BTK

2009.12.02. 23:16

Igen , BTK-ra járok !

text-align: left;

elte btk klikk

 

ein, zwei polizei !

2009.11.16. 20:25

Szia mindenki,

Képzeljétek, ma eszembe jutott, hogy valamikor németül is tanultam.

Örömömben meg is hallgattam egy német zeneszámot ( viccenkívül-elég húzos mű ), íme:

 

 

Négyszázezer forintért kelt el egy adag tehéntrágya, amely egy minisztert ábrázolt mellszoborként. Az alkotó szerint túl puhány az új-zélandi környezetvédelmi miniszter.

forrás: index.hu

 

 

 

Blogolni jó , blogolni divat. Az én esetemben : Blogolni Kötelező.

Nem viccelek, számtech órára kell, és ezért vagyok most itt, de akkor már ki is használnám az alkalmat , hogy ne csak a haverjaimanak osszam az észt !

Tök jó , hogy mindenki megvalósítja, meg kifejezi, meg megmutataja magát a világnak !

Meg amikor nagy elszántsággal, azt hisz sok arc, hogy lehet változtatni azokon a dolgokon, amelyek már időtlen idők óta ugyanúgy mennek, azt' csodálkozik, hogy miért nem változik semmi. Sőt még jól felidegesíti magát, aztán romlik az egészség.

Még szebb amikor ezt valaki teljes komoysággal teszi, aztán mások meg jól kiröhögik.

Na ilyen nálam nem lesz !

 

 

 

süti beállítások módosítása